a jövőben jártam

A jövőben jártam. A személyszállítás hasonló volt, mint a Futurama-ban, kis szellőzőszerű csövek, járatok, amiben az emberek fekvő helyzetben gyorsan eljuthatnak a céljukhoz. Egy ilyenben voltam én is. Aztán valamiért megálltam, és úgy gondoltam, hogy kiszállok a csőből. Valahogyan ki tudtam rúgni egy paneldarabot, és mit sem törődve a 10 méteres magassággal, egyszerűen leereszkedtem a földig. Olyan, volt, mintha a kezeim nyúltak volna meg: kapaszkodtam a csőbe, és lassan nyúló kezem leengedett a földre.

Lent egy régi piros Opel Astra jött értem, benne ült egy kosztümös öreg nő, aki siettetett. Nem tudtam ki ő, de beszálltam. Egy kis viskóig autóztunk, ami tulajdonképpen egy üres szobából állt, kivéve egy óriási tükröt a fajhoz támasztva. A nő odalépett, és valami szöveget írt a tükörre. Ki tudja milyen okból, de a nő pánikba esett. Oldalra hajtotta fejét, hallgatózott, majd menekülésre bírt engem is.

Kinn az autónál már négyen voltunk (Az öreg nő, Janka, egy ismeretlen és én). Ahogy visszafordultunk, láttuk, hogy ott áll egy hóember. Egyikünk meggyújtott egy molotov koktélt, és hozzádobta a hóemberhez, akinek ez nem ártott, és visszahajította az autónkra. (A moltov koktélos rész kicsit megzavart, mintha időbeli ugrások lettek volna az álomban, sőt, nem tudni, ki mit csinált. Mert egyszer a hóemberhez vágtuk a molotov koktélt, de olyan volt, mintha az inkább hozzánk szállt volna, és én megint a hóember felé hajítottam, mire a többiek csak annyit mondtak: „Te nem vagy normális, most van neki egy fegyvere ellenünk…” Ilyesmi.)

A hóember kis ponttá zsugorodott, ahogyan elautóztunk egy földúton. Vidéken voltunk, a tájon nem látszott iparosítás nyoma. Kietlen volt, sem házak, sem állatok, nulla élet. Kiderült, hogy egy kisgyereket keresünk. Elautózunk egy pajtaszerűség mellett (az a tipikus észak-amerikai pajta), ahol megpillantottuk a srácot. Azonban a nő azt mondta a volán mögött, hogy sajnos nem tudunk megfordulni, fizikailag képtelenség, és találni kell egy útelágazást, ahol ezt megtehetjük (rendkívül furcsa volt, hogy láttad a célt, amit kerestél, és most csak távolodsz tőle, nem tudván előre, hogy mikor térhetsz oda vissza; és vajon ott lesz-e még akit kerestél).

Találtunk egy vasúti átkelőt. Azonban a vonat nem a sínen ment, hanem az mellett a földúton, és inkább valami nagyteljesítményű útépítő járműnek tűnt. Janka egy siklóval játszott, folyton megfogta a sikló farkát, megvárva, hogy az visszafordulva támadjon rá, majd ekkor elengedte. Ott megfordultunk, majd vissza a pajtához. Tisztább lett a kép: egy olyan terület volt, ahol egy lakóépület állt, mellette a pajta, ami közelebbről nézve inkább valamilyen régebbi gyárépület lehetett, rajta pedig valami termék, vagy családi vállalkozás nem működő neoncsöves felirat.

Azonban a gyereket nem találtuk.

Ennyi.