Yojimboval csak megálltunk, mert nem lehetett elmenni mellette.Jellemzően jelnek minősíthető.
2008. január 30., szerda
húha
Huhh.
Most kicsit kivagyok. Mármint lejöttem Szegedre. Eddig otthon voltam. Nem mondom hogy jó volt vagy rossz volt.
Csak más.
Ingerszegényebb.
Lejövök, erre csak érnek a különböző hatások. Szerencsésen felidegesítettem magam. Vagyis nem. Nem ideges lettem, inkább egy régebbről ismerős érzés kerített hatalmába. A Belenyugvás. Vagy nevezzük máshogy, tök mindegy.
Valami, amit régebben megfogadtam, hogy nem úgy csinálok, és most megint csak ellent mondok magamnak. Hú, most betelt a pohár.
A poharam.
-
"Védd magad bástyákkal, és ellenállsz az ostromlókkal szemben.
Védd magad vizesárokkal, és védve leszel a fenyegetők ellen.
Védd magad áthatolhatatlan falakkal, és meglátod, az utánpótlástól, és segítőktől is megvéded magad!"
-
Vannak ezek az elfojtások.
Elfojtva.
-
Megveregetném a vállamat, ha - hogy magamat idézzem - nem figyelne annyi kamera itt a kórteremben.
-
Szomfa.
Most kicsit kivagyok. Mármint lejöttem Szegedre. Eddig otthon voltam. Nem mondom hogy jó volt vagy rossz volt.
Csak más.
Ingerszegényebb.
Lejövök, erre csak érnek a különböző hatások. Szerencsésen felidegesítettem magam. Vagyis nem. Nem ideges lettem, inkább egy régebbről ismerős érzés kerített hatalmába. A Belenyugvás. Vagy nevezzük máshogy, tök mindegy.
Valami, amit régebben megfogadtam, hogy nem úgy csinálok, és most megint csak ellent mondok magamnak. Hú, most betelt a pohár.
A poharam.
-
"Védd magad bástyákkal, és ellenállsz az ostromlókkal szemben.
Védd magad vizesárokkal, és védve leszel a fenyegetők ellen.
Védd magad áthatolhatatlan falakkal, és meglátod, az utánpótlástól, és segítőktől is megvéded magad!"
-
Vannak ezek az elfojtások.
Elfojtva.
-
Megveregetném a vállamat, ha - hogy magamat idézzem - nem figyelne annyi kamera itt a kórteremben.
-
Szomfa.
2008. január 24., csütörtök
álom
Azért ez most megint lejegyzésre sikeredett:
Tegnap este egy házibuliban voltam. Ismerősök talán csak Dani meg Ági voltak. Azt kezdtem fejtegetni Daninak, hogy öngyilkos szeretnék lenni. Ő ellenezte a dolgot, de nem abban az értelemben, ahogy gondolnánk. Válasza az volt, hogy nem lehetek öngyilkos, akkor inkább megöl engem.
Én elkezdtem mondani, hogy hogyan csonkítanám meg magam, Dani meg mindig überelte:
- Levágom a nagylábujjam!
- Igen? Jól van, én meg levágom a lábadat!
És belegyeztem. Dani fogott egy meglehetősen nagynak tetsző kést és nekiesett a bal lábamnak.
Nem vágta le, de tisztességesen "körülmetélte", és ennek megfelelő tekintélyes vértócsa keletkezett a padlón. Az emberek nem értették a dolgot.
És én sem. A láblevágás arra ment volna ki, hogy elvérezzek, de nem véreztem tovább, mindazonáltal nem tudtam rendesen menni a bokám körül húzódó mély vágástól.
Aztán nekitámaszkodtam egy radiátornak, Ágival beszélgettem valami hétvégi buliról, sörfesztiválszerű dologról (tegnap a Mars tér mellett sétáltam, és eszembe jutott, amikor Ágival a sörfeszten sétáltunk, innen lehet ezen vonatkozás), az álmomban együtt voltunk.
Ez a buli olyan volt, mintha egy átlátszó falakból álló épület lenne a TIK mellett.
Én mondtam, hogy hazamegyek. És a következő képben a tiszakécskei Fő úton húztam a lábamat hazafelé.
De nem értem haza.
Valahogy Békéscsabára kerültem, és Balázzsal elmentünk egy múzeumba, ahol nem akartak beengedni a véres lábam miatt. Balázs csak értetlenül nézett rám (vagyis inkább megvetéssel), amikor elmeséltem neki az egész öngyilkosos sztorit.
Kb ennyi.
Az egészben az a furcsa, hogy egyáltalán nem riadtam fel, minden természetesenk tűnt. Hogy én akarom, hogy levágják a lábam bokától, még a többi ember rémülete sem ébresztett fel.
A másik furcsaság: elmeséltem egy álombeli eseményt egy álombeli kontextusban. Talán az lett volna csak a legjobb, ha Balázsnak azt mesélem el, hogy az egész lábvágást álmodtam.
Kár, hogy nem, lehet törökedni rá, be jó lenne: cél elérni, hogy álmomban álmodjak, és azt a z álmot álmomban elmeséljem valakinek.
Tegnap este egy házibuliban voltam. Ismerősök talán csak Dani meg Ági voltak. Azt kezdtem fejtegetni Daninak, hogy öngyilkos szeretnék lenni. Ő ellenezte a dolgot, de nem abban az értelemben, ahogy gondolnánk. Válasza az volt, hogy nem lehetek öngyilkos, akkor inkább megöl engem.
Én elkezdtem mondani, hogy hogyan csonkítanám meg magam, Dani meg mindig überelte:
- Levágom a nagylábujjam!
- Igen? Jól van, én meg levágom a lábadat!
És belegyeztem. Dani fogott egy meglehetősen nagynak tetsző kést és nekiesett a bal lábamnak.
Nem vágta le, de tisztességesen "körülmetélte", és ennek megfelelő tekintélyes vértócsa keletkezett a padlón. Az emberek nem értették a dolgot.
És én sem. A láblevágás arra ment volna ki, hogy elvérezzek, de nem véreztem tovább, mindazonáltal nem tudtam rendesen menni a bokám körül húzódó mély vágástól.
Aztán nekitámaszkodtam egy radiátornak, Ágival beszélgettem valami hétvégi buliról, sörfesztiválszerű dologról (tegnap a Mars tér mellett sétáltam, és eszembe jutott, amikor Ágival a sörfeszten sétáltunk, innen lehet ezen vonatkozás), az álmomban együtt voltunk.
Ez a buli olyan volt, mintha egy átlátszó falakból álló épület lenne a TIK mellett.
Én mondtam, hogy hazamegyek. És a következő képben a tiszakécskei Fő úton húztam a lábamat hazafelé.
De nem értem haza.
Valahogy Békéscsabára kerültem, és Balázzsal elmentünk egy múzeumba, ahol nem akartak beengedni a véres lábam miatt. Balázs csak értetlenül nézett rám (vagyis inkább megvetéssel), amikor elmeséltem neki az egész öngyilkosos sztorit.
Kb ennyi.
Az egészben az a furcsa, hogy egyáltalán nem riadtam fel, minden természetesenk tűnt. Hogy én akarom, hogy levágják a lábam bokától, még a többi ember rémülete sem ébresztett fel.
A másik furcsaság: elmeséltem egy álombeli eseményt egy álombeli kontextusban. Talán az lett volna csak a legjobb, ha Balázsnak azt mesélem el, hogy az egész lábvágást álmodtam.
Kár, hogy nem, lehet törökedni rá, be jó lenne: cél elérni, hogy álmomban álmodjak, és azt a z álmot álmomban elmeséljem valakinek.
2008. január 23., szerda
demagóg
Messzire is lehet menni.
Vajon milyen jelentéseket társíthatok a ballag kifejezésnek.
Természtesen igeként használandó: mint valaki lassan, ráérősen járkál, láthatólag nincs késésben, és szívesen megáll, hogy egy lehulló falevelet, vagy egy pocsolyát tengernek néző hangyacsapatot vizsgáljon meg.
Mégis mi lenne ha a ballag szót személyhez kötnénk. Eszembe jutott, hogy ha valakinek Balla a vezetékneve, akkor lehet használni a ballag szót. Képzeljük el a ballagot, mint valamit terméket (ami lehet fizikai, vagy mentális konstrukció). Ez a ballag nem más, mint egy eredmény. Egy Balla vezetéknevű egyén cselekedete, sajátos jellemvonásai, alkotásai (akár mentális, akár fizikai ).
Nos, így már máshogy tekinthetünk a ballag szóra.
Én is szoktam ballagni, valamint ballagni. Vagy én inkább erősködöm?
Hoppá Mindjárt meccs lesz.
Tessék követni
Hajrá Hungária!
Vajon milyen jelentéseket társíthatok a ballag kifejezésnek.
Természtesen igeként használandó: mint valaki lassan, ráérősen járkál, láthatólag nincs késésben, és szívesen megáll, hogy egy lehulló falevelet, vagy egy pocsolyát tengernek néző hangyacsapatot vizsgáljon meg.
Mégis mi lenne ha a ballag szót személyhez kötnénk. Eszembe jutott, hogy ha valakinek Balla a vezetékneve, akkor lehet használni a ballag szót. Képzeljük el a ballagot, mint valamit terméket (ami lehet fizikai, vagy mentális konstrukció). Ez a ballag nem más, mint egy eredmény. Egy Balla vezetéknevű egyén cselekedete, sajátos jellemvonásai, alkotásai (akár mentális
Nos, így már máshogy tekinthetünk a ballag szóra.
Én is szoktam ballagni, valamint ballagni. Vagy én inkább erősködöm?
Hoppá Mindjárt meccs lesz.
Tessék követni
Hajrá Hungária!
ülés
Na igen, a fene se gondolná, hogy ilyen székek is vannak... de hol is? Megfejtéseket a szerkesztőség címére várjuk.
2008. január 22., kedd
kedvelt mondatok
Valamiért eszembe jutottak ezek a mondatok, szókapcsolatok, és muszáj őket leírnom (talán majd valahova be is építeni a későbbiekben):
1. Ah, midőn a Napot figyeltük kövéredni a horizonton,
nem gondoltuk még akkor bűneink ily' közeli megtorlását.
2. ...aztán csak belelőtt egyet a tetembe, biztos, ami biztos. [a csak értelmezése: mint aki hezitál, hogy lőjön-e bele, hiszen már egyéb módon is végzett az említett objektummal, de végül lő még egyet, nem árthat...]
3. -...akár sárkányok is lehettek - tűnődött a gyíkokra tekintve.
Nekem egybeolvasva most valahogy jobban tetszik....nesze neked narrativitás
(Talán meg kéne próbálkozni ilyen kósza mondatokból összerakni valami történetet.)
1. Ah, midőn a Napot figyeltük kövéredni a horizonton,
nem gondoltuk még akkor bűneink ily' közeli megtorlását.
2. ...aztán csak belelőtt egyet a tetembe, biztos, ami biztos. [a csak értelmezése: mint aki hezitál, hogy lőjön-e bele, hiszen már egyéb módon is végzett az említett objektummal, de végül lő még egyet, nem árthat...]
3. -...akár sárkányok is lehettek - tűnődött a gyíkokra tekintve.
Nekem egybeolvasva most valahogy jobban tetszik....nesze neked narrativitás
(Talán meg kéne próbálkozni ilyen kósza mondatokból összerakni valami történetet.)
napi téma
Holnap van az utolsó vizsga elvileg. (Kommunikációelmélet) De már mintha kezdenék fáradni.
Februárban lefektetek magam elé egy-két feladatot, amit pár hónap alatt véghez is szeretnék vinni.
Az egyik a koli-dokumentumfilm elkészítése. Egyelőre csak próbálok képeket alkotni a fejemben, kevésbé a konkrét megvalósításon gondolkodom. A sítábor kezdetéig a forgatókönyvnek kész kell lennie, ott úgysem foglalkozom vele, így ha visszajövök, mondhatni letisztultan olvashatom át a lejegyzett ötleteket.
A másik egy Robert Sheckley-novella kisfilmes adaptációja. Talán az lenne a szerencsés, ha azt a tavaszi szünetben tudnánk megvalósítani. Tulajdonképpen nincs sok mindenre szükségem: Máté az egyedüli szereplő (bár még Máté nem tud róla), rajta kívül egy hang kell, valamint egy lakás szobája. Véleményem szerint pár nap alatt le is lehet forgatni a dolgot. (Már ha készítek egy kellemes story boardot a forgatókönyv mellé...)
Az volna csak az iagzán mulatságos, ha ez a kisfilm hamarabb elkészülne, mint hogy a workshopos filmjeimet kézhez kapjam (jó lenne már azokat is birtokolni).
Harmadik: Szerintem megírom tisztességesen a workshopos dokumentumfilmtervemet, bár annak kevésbé használható, de egy jó kis vicces írás még kihozható belőle, majd közlöm.
Hasonló ötletem támadt az egykori mozgóképelemzés óra feladatára is: rendbe szedem a Mikszáth-novella cyberpunkos változatát, hogy olvashatóvá válhasson, ne csak asszociációs ötlethalmaz legyen számomra.
Egyre csak környékez mostanában a fogyasztói kultúra problémája. Egy csomó mindent írtam fel magamnak, hogy jó lenne beszerezni (kb 6-7 dolog, amiből viszont 2-3 megvalósítható), de ehhez azért kellene a jövő félévi ösztöndíj is :-P
By the way, ösztöndíj - ösztönösen rálépek a pragmatika mezejére, hogy holnap kevésbé legyen jelen a szerencsefaktor.
Februárban lefektetek magam elé egy-két feladatot, amit pár hónap alatt véghez is szeretnék vinni.
Az egyik a koli-dokumentumfilm elkészítése. Egyelőre csak próbálok képeket alkotni a fejemben, kevésbé a konkrét megvalósításon gondolkodom. A sítábor kezdetéig a forgatókönyvnek kész kell lennie, ott úgysem foglalkozom vele, így ha visszajövök, mondhatni letisztultan olvashatom át a lejegyzett ötleteket.
A másik egy Robert Sheckley-novella kisfilmes adaptációja. Talán az lenne a szerencsés, ha azt a tavaszi szünetben tudnánk megvalósítani. Tulajdonképpen nincs sok mindenre szükségem: Máté az egyedüli szereplő (bár még Máté nem tud róla), rajta kívül egy hang kell, valamint egy lakás szobája. Véleményem szerint pár nap alatt le is lehet forgatni a dolgot. (Már ha készítek egy kellemes story boardot a forgatókönyv mellé...)
Az volna csak az iagzán mulatságos, ha ez a kisfilm hamarabb elkészülne, mint hogy a workshopos filmjeimet kézhez kapjam (jó lenne már azokat is birtokolni).
Harmadik: Szerintem megírom tisztességesen a workshopos dokumentumfilmtervemet, bár annak kevésbé használható, de egy jó kis vicces írás még kihozható belőle, majd közlöm.
Hasonló ötletem támadt az egykori mozgóképelemzés óra feladatára is: rendbe szedem a Mikszáth-novella cyberpunkos változatát, hogy olvashatóvá válhasson, ne csak asszociációs ötlethalmaz legyen számomra.
Egyre csak környékez mostanában a fogyasztói kultúra problémája. Egy csomó mindent írtam fel magamnak, hogy jó lenne beszerezni (kb 6-7 dolog, amiből viszont 2-3 megvalósítható), de ehhez azért kellene a jövő félévi ösztöndíj is :-P
By the way, ösztöndíj - ösztönösen rálépek a pragmatika mezejére, hogy holnap kevésbé legyen jelen a szerencsefaktor.
2008. január 21., hétfő
szerelmem, Hiroshima
Tudható, hogy nem szoktam szentimentalizálni. Főleg, mivel ilyen szó nincs is...na, nem szoktam érzelgős lenni (legalábbis a maszkon innen nem), de hát akkor is: ez egy elragadó arc véleményem szerint (Emanuelle Riva színésznő látható a képen).
álom
Szóval.
Ez most megintcsak súlyos vízióra sikeredett.
Az egész úgy kezdődött, hogy felszálltam egy Pesti buszra, és Lakiteleken leszálltam, ott fürdőnadrágba teremtem, és beleugrottan egy úszómedencébe, de gyorsan tovább is álltam, mert a buszt a következő (Könyvtár előtti) megállóban el akartam kapni. Miközben igyekeztem a megállóba, előttem volt amolyan vonatjegyautomata, amin Vili küldött nekem üzenetet (eredetileg hozzá utaztam volna). Az üzenetben az állt, hogy késik a vonat 300 percet (ami eleve fura volt, hiszen én busszal mentem volna), és hogy ő nem tud fogadni, emiatt Orsival csak egyedül tudok találkozni, és hogy foglalkozzak én vele egyedül (az egészet nem értem utólag, de ott minden olyan természetes volt, miért találkozzak Orsival pl.?), és emlékszem, hogy ezt írta: "Majd neked kell "Jerry Springfield-ezni" Orsit. Ezt meg aztán mégképp nem vágom.
De végülis felértem Pestre. Vili meg ott volt. Három táska volt nálam a délutáni órákban (a felutazásom este történt - kis napszak-zavar). A túra- a hátomon, a fekete táska a bal kezemben, valamint egy újonnan vásárolt.
Villamosoztunk. A táskát leraktam magam mellé. Egy olasz fickó mellettem bliccelt, ellenőrök jöttek. A szél kifújta a kezembeől a jegyet, de végül többszöri próbálkozás után még a levegőben elkaptam, itt magára hagytam a táskát. Aztán az olasz fickó elkezdett feleselni az ellenőrökkel, végülis leszálltak az egyik megállóban. Amikor elindult volna a villamos, akkor láttam, hogy nincs meg az új táska. Vilivel leugrottunk, és mint a Biciklitolvajok filmben, amikor üldözik a tolvajt, mindig csak egy sarkon eltűnő embert láttunk. Kettéváltunk.
Az egész terület fura volt. Kis belváros, több szinten kis utcák, labirintusszerű járatok.
Mintha egy egyetemi épületben futott volna be a tolvaj. Követtem. Egy nagy előadóban találtam magam. Hallgatók várták az oktatót. Én meg hozzájuk szóltam. Egy srác felállt, nehogymár egy ilyen fiatal oktassa őket. Én meg mondtam, hogy ez van, ha nem tetszik, ki lehet menni, vizsgám meg megbeszéljük. (Volt még valami konkrét párbeszédünk, de nem emlékszem már rá a fenébe is, pedig világosan emlékszem álombeli mosolyomra).
Aztán innen is kimentem. Vissza a labirintusjáratba. Találkoztam Vili bátyjával, majd Vili is jött. Nem találtuk meg a táskát.
Feltételezem, hogy felridathattam, vagy valamilyen szinten felébredhettem, mert a következő álomrész vizualitásában, hangultaában megegyezett az előzővel.
A szotir viszont egészen más volt. Maga voltam az ördög. Még sosem voltam valami megtestelült gonosz álmaimban. Láthatatlanul repkedtem ide-oda. Az emberek nem vettek észre, valamit kerestem. Aztán berepültem egy irodaszerű épületbe (abba, amin a nyáron dolgoztunk a Lövőház utcában, tisztán elmékszem az utcára). Ott fiatal nők és pár férfi rajzolgatott, agyagot mintáztak. Én beszálltam az ablakon, és szinte bámultam az első padban ülő lányt. Nem volt bennem rossz érzés, láthatatlan voltam. Mégis volt valami rossz benne. Mintha rámnéztek volna az emberek, nem pedig át rajtam. És akkor hozzájuk szóltam:
- Ti láttok engem?
- Hogyne látnánk. Berepültél az abalakon.
- Oké. Akkor ne ijedjetek meg, én most elmegyek. - szóltam, és kihátráltam az ablakon, és elszálltam. Amikor felrepültem a levegőbe, már más volt az alattam levő táj. Hasonló az első epizódbeli egyetemrészhez, labirintusszerű kis utcák, nagy XVIII. századi épületek, zárt udvarokkal. De én mindent láthattam. EGyre magasabbra szálltam, és nem tudtam megkapaszkodni.
Nem volt teljesen kontrolálhattalan a lebegésem, de nem akartam ilyen magasra kerülni. Aztán irányíthatóvá vált valamennyire ez az egész. Ereszkedni kezdtem, villamoskábelektől kértem nagyobb segítséget,m hogy lentebb haladhassak. Amikor leértem, láttam, hogy pár járókelő babkocsit tol, és a felső vezetékekhez csatlakozta, mint valami trolibusz, vagy villamos...teljesen megbénultak, mintha nem kaptak volna több energiát a mozgásuk folytatásához.
Még történt valami kisebb dolog ott a labirintusokban, visszatért egy olyan kis sikátor, amitől másik álmomban már féltem, most is bekukkantottam oda, de nem láttam semmit, továbbsétálgattam.
Aztán ténylegesen felébredtem.
Ez most megintcsak súlyos vízióra sikeredett.
Az egész úgy kezdődött, hogy felszálltam egy Pesti buszra, és Lakiteleken leszálltam, ott fürdőnadrágba teremtem, és beleugrottan egy úszómedencébe, de gyorsan tovább is álltam, mert a buszt a következő (Könyvtár előtti) megállóban el akartam kapni. Miközben igyekeztem a megállóba, előttem volt amolyan vonatjegyautomata, amin Vili küldött nekem üzenetet (eredetileg hozzá utaztam volna). Az üzenetben az állt, hogy késik a vonat 300 percet (ami eleve fura volt, hiszen én busszal mentem volna), és hogy ő nem tud fogadni, emiatt Orsival csak egyedül tudok találkozni, és hogy foglalkozzak én vele egyedül (az egészet nem értem utólag, de ott minden olyan természetes volt, miért találkozzak Orsival pl.?), és emlékszem, hogy ezt írta: "Majd neked kell "Jerry Springfield-ezni" Orsit. Ezt meg aztán mégképp nem vágom.
De végülis felértem Pestre. Vili meg ott volt. Három táska volt nálam a délutáni órákban (a felutazásom este történt - kis napszak-zavar). A túra- a hátomon, a fekete táska a bal kezemben, valamint egy újonnan vásárolt.
Villamosoztunk. A táskát leraktam magam mellé. Egy olasz fickó mellettem bliccelt, ellenőrök jöttek. A szél kifújta a kezembeől a jegyet, de végül többszöri próbálkozás után még a levegőben elkaptam, itt magára hagytam a táskát. Aztán az olasz fickó elkezdett feleselni az ellenőrökkel, végülis leszálltak az egyik megállóban. Amikor elindult volna a villamos, akkor láttam, hogy nincs meg az új táska. Vilivel leugrottunk, és mint a Biciklitolvajok filmben, amikor üldözik a tolvajt, mindig csak egy sarkon eltűnő embert láttunk. Kettéváltunk.
Az egész terület fura volt. Kis belváros, több szinten kis utcák, labirintusszerű járatok.
Mintha egy egyetemi épületben futott volna be a tolvaj. Követtem. Egy nagy előadóban találtam magam. Hallgatók várták az oktatót. Én meg hozzájuk szóltam. Egy srác felállt, nehogymár egy ilyen fiatal oktassa őket. Én meg mondtam, hogy ez van, ha nem tetszik, ki lehet menni, vizsgám meg megbeszéljük. (Volt még valami konkrét párbeszédünk, de nem emlékszem már rá a fenébe is, pedig világosan emlékszem álombeli mosolyomra).
Aztán innen is kimentem. Vissza a labirintusjáratba. Találkoztam Vili bátyjával, majd Vili is jött. Nem találtuk meg a táskát.
Feltételezem, hogy felridathattam, vagy valamilyen szinten felébredhettem, mert a következő álomrész vizualitásában, hangultaában megegyezett az előzővel.
A szotir viszont egészen más volt. Maga voltam az ördög. Még sosem voltam valami megtestelült gonosz álmaimban. Láthatatlanul repkedtem ide-oda. Az emberek nem vettek észre, valamit kerestem. Aztán berepültem egy irodaszerű épületbe (abba, amin a nyáron dolgoztunk a Lövőház utcában, tisztán elmékszem az utcára). Ott fiatal nők és pár férfi rajzolgatott, agyagot mintáztak. Én beszálltam az ablakon, és szinte bámultam az első padban ülő lányt. Nem volt bennem rossz érzés, láthatatlan voltam. Mégis volt valami rossz benne. Mintha rámnéztek volna az emberek, nem pedig át rajtam. És akkor hozzájuk szóltam:
- Ti láttok engem?
- Hogyne látnánk. Berepültél az abalakon.
- Oké. Akkor ne ijedjetek meg, én most elmegyek. - szóltam, és kihátráltam az ablakon, és elszálltam. Amikor felrepültem a levegőbe, már más volt az alattam levő táj. Hasonló az első epizódbeli egyetemrészhez, labirintusszerű kis utcák, nagy XVIII. századi épületek, zárt udvarokkal. De én mindent láthattam. EGyre magasabbra szálltam, és nem tudtam megkapaszkodni.
Nem volt teljesen kontrolálhattalan a lebegésem, de nem akartam ilyen magasra kerülni. Aztán irányíthatóvá vált valamennyire ez az egész. Ereszkedni kezdtem, villamoskábelektől kértem nagyobb segítséget,m hogy lentebb haladhassak. Amikor leértem, láttam, hogy pár járókelő babkocsit tol, és a felső vezetékekhez csatlakozta, mint valami trolibusz, vagy villamos...teljesen megbénultak, mintha nem kaptak volna több energiát a mozgásuk folytatásához.
Még történt valami kisebb dolog ott a labirintusokban, visszatért egy olyan kis sikátor, amitől másik álmomban már féltem, most is bekukkantottam oda, de nem láttam semmit, továbbsétálgattam.
Aztán ténylegesen felébredtem.
2008. január 18., péntek
2008. január 17., csütörtök
mappa
A minap a kezem, vagy inkább a lábam ügyébe akadt a mappám a z íróasztal alatt. MEgosztom hát ezirányú kreativitásomat is, akinek nem lenne elég még belőlem....
2008. január 16., szerda
hajrá
Hajrázás szó sem kerülte el figyelmem.
Feltételezem, hogy a hajrá szó, a hajrázás szóból lett, és nem fordítva.
Vajon van köze a hajrázásnak a haj rázáshoz?
Mi is a hajrázás?
A hajrázás jelentését két részre bonthatjuk, a cselekvés alanya szerint:
1. Aki drukkol, tevékenyem szurkol a versenyzőjének, csapatának. Éppen nem vesz részt a harcban. Foglalhat helyet a nézőtéren, kispadon, azonban kevésbé foglal helyet, mint inkább toporogva várja a verseny kimenetelét. Fanatikus lehet csak, aki hajrázik. Aki nyugodt, az csak szurkol, aki hajrázik, az buzdít, erőszakos, követeli a győzelmet a versenyzőtől, nem kívánja azt. Neki ez jár. A hajrázásból csöpög az agresszió.
2. A versenyző, aki a hajrázást véghez viszi. Teljesítményét növelő morálra tesz szert. Ennek a morálváltozásnak a forrása több érből csörgedez (belső motiváció - elégedettség beteljesítése; külső motiváció - a fizikai díj elnyerése, a hajrázás másik ágensének (lásd 1.) kedvére tenni...). A lényeg egy: az a mentális orgazmus, amit szerencsés esetben a versenyző kap.
Ha a 1. hajrázás agresszió, akkor ez merő inverze, a tiszta kéj.
Hogyan kapcsolható össze a haj rázásával?
Az elsővel könnyű párhuzamba állítani. Az agresszió. Az ember üvölt, beszól, ordít, az ökle után a fejét rázza.
Érdekes összeütközés van a fenti logika és a Ferencváros kopasz hajrázói között.
Mondhatni kielégíthetetlen.
Feltételezem, hogy a hajrá szó, a hajrázás szóból lett, és nem fordítva.
Vajon van köze a hajrázásnak a haj rázáshoz?
Mi is a hajrázás?
A hajrázás jelentését két részre bonthatjuk, a cselekvés alanya szerint:
1. Aki drukkol, tevékenyem szurkol a versenyzőjének, csapatának. Éppen nem vesz részt a harcban. Foglalhat helyet a nézőtéren, kispadon, azonban kevésbé foglal helyet, mint inkább toporogva várja a verseny kimenetelét. Fanatikus lehet csak, aki hajrázik. Aki nyugodt, az csak szurkol, aki hajrázik, az buzdít, erőszakos, követeli a győzelmet a versenyzőtől, nem kívánja azt. Neki ez jár. A hajrázásból csöpög az agresszió.
2. A versenyző, aki a hajrázást véghez viszi. Teljesítményét növelő morálra tesz szert. Ennek a morálváltozásnak a forrása több érből csörgedez (belső motiváció - elégedettség beteljesítése; külső motiváció - a fizikai díj elnyerése, a hajrázás másik ágensének (lásd 1.) kedvére tenni...). A lényeg egy: az a mentális orgazmus, amit szerencsés esetben a versenyző kap.
Ha a 1. hajrázás agresszió, akkor ez merő inverze, a tiszta kéj.
Hogyan kapcsolható össze a haj rázásával?
Az elsővel könnyű párhuzamba állítani. Az agresszió. Az ember üvölt, beszól, ordít, az ökle után a fejét rázza.
Érdekes összeütközés van a fenti logika és a Ferencváros kopasz hajrázói között.
Mondhatni kielégíthetetlen.
álom
Tegnap megint fura álmom volt.
Egy hegy belsejében voltunk hatan-heten. A hegy belseje mégis olyan volt, mint egy könnyen omló homokbánya. Labirintus. XIX. századi emberek voltunk, és egy számomra emlékezetlen expedíción vettünk részt.
Volt velünk 2 keleti kisfiú, az egyik Satyajit Ray, a másik Mizoguchi Kenji. Ők hozták utánunk, vagy előttünk a csomagokat. Furcsa volt, hol volt náluk csomag, hol nem. Össze-vissza futkorásztak körülöttünk, és sokkal kisebbnek hatottak, mint kellett volna.
Omlásveszély terelt minket utunkon. Egyre inkább úgy tűnt számomra, hogy célunk sincs, hacsak az nem, hogy kijussunk innen.
Ez a labirintus nem volt zárt rendszerű. Úgy értem, gyakran lehetett kinézni a hegy oldalán, ahol óriási dzsungel terült el a végtelen horizonton.
Omlás itt- balra fordul. Omlás ott- jobbra fordul, nem arra nem lehet, visszafordul az előző elágazásig. Véget nem érő barangolás volt, ahol számomra a kétségbeesés vetett ágyat; a többieken nem látszott semmi ilyen.
Aztán egyszer Mizoguchi előre szaladt a járatba, egy kicsi emelkedőn. Omlás előlről. Ordítottunk neki, elindultunk felé, de közénk is omlott a homok. Aztán visszanéztünk, és láttuk, hogy óriási porfelhő indul el felénk a korábban már megtett út felől.
Mintha csak generálná az agyam a kétségbeesés intenzitását: eddig fel sem tűnő két oldaljáratot láttunk, ám, onnan is csak a törmelékfelhő szabadult ránk. Érdekes módon nem miattam aggódtam, hanem folyamatosan csak a kis Kenji járt az eszemben.
Mielőtt azonban elért volna ez is, meghallottam az óra csörgését. Ki tudja mióta csörgött...csak most, vagy az óra csengése alkotta volna meg azt a két (korábban fel nem fedezett járaton) felénk áramló porfelhőt?
Egy hegy belsejében voltunk hatan-heten. A hegy belseje mégis olyan volt, mint egy könnyen omló homokbánya. Labirintus. XIX. századi emberek voltunk, és egy számomra emlékezetlen expedíción vettünk részt.
Volt velünk 2 keleti kisfiú, az egyik Satyajit Ray, a másik Mizoguchi Kenji. Ők hozták utánunk, vagy előttünk a csomagokat. Furcsa volt, hol volt náluk csomag, hol nem. Össze-vissza futkorásztak körülöttünk, és sokkal kisebbnek hatottak, mint kellett volna.
Omlásveszély terelt minket utunkon. Egyre inkább úgy tűnt számomra, hogy célunk sincs, hacsak az nem, hogy kijussunk innen.
Ez a labirintus nem volt zárt rendszerű. Úgy értem, gyakran lehetett kinézni a hegy oldalán, ahol óriási dzsungel terült el a végtelen horizonton.
Omlás itt- balra fordul. Omlás ott- jobbra fordul, nem arra nem lehet, visszafordul az előző elágazásig. Véget nem érő barangolás volt, ahol számomra a kétségbeesés vetett ágyat; a többieken nem látszott semmi ilyen.
Aztán egyszer Mizoguchi előre szaladt a járatba, egy kicsi emelkedőn. Omlás előlről. Ordítottunk neki, elindultunk felé, de közénk is omlott a homok. Aztán visszanéztünk, és láttuk, hogy óriási porfelhő indul el felénk a korábban már megtett út felől.
Mintha csak generálná az agyam a kétségbeesés intenzitását: eddig fel sem tűnő két oldaljáratot láttunk, ám, onnan is csak a törmelékfelhő szabadult ránk. Érdekes módon nem miattam aggódtam, hanem folyamatosan csak a kis Kenji járt az eszemben.
Mielőtt azonban elért volna ez is, meghallottam az óra csörgését. Ki tudja mióta csörgött...csak most, vagy az óra csengése alkotta volna meg azt a két (korábban fel nem fedezett járaton) felénk áramló porfelhőt?
régen láttalak
Érdekes, hogy a magyarban nyelvtanilag ellentétes kifejezések is jelenthetik ugyanazt - és nem az irónia használatára gondolok.
"Régen láttalak" - "Régen NEM láttalak"
Mivel találkozunk itt?
Régen láttalak - Van egy múltbeli időpont. Akkor láttalak utoljára. Itt egy időpontra/vagy időszakra gondolunk, amikor láttalak, de az lezárult már. Alapjában véve 3 időnk van itt:
1. Amikor láttalak téged régen. Együtt voltunk, találkoztunk. De aztán:
2. Elváltunk, és már nem láttalak téged.
3. Most újra látlak. Ezzel a pillanattal lezárul a 2. időszak, és elkezdődik az 1. időszak, de immár a jelenben.
Régen NEM láttalak - létezik egy idő-intervallum, ami úgy telt el, hogy nem láttalak. Mondhatni, régóta nem láttalak, régen volt az az idő, amikor láttalak téged. A fenti csoportosításból ez a 2. időszakra vonatkozik.
Ebből adódóan a Régen NEM láttalak kifejezést preferálhatom csak, ha arra gondolok, hogy a nyelv minél egyszerűbben akarja kifejezni magát. Bár nyelvtani egységekből többet használ, mégis kevesebb időt ölel fel ez a szerkezet az újbóli összetalálkozásunkig.
"Régen láttalak" - "Régen NEM láttalak"
Mivel találkozunk itt?
Régen láttalak - Van egy múltbeli időpont. Akkor láttalak utoljára. Itt egy időpontra/vagy időszakra gondolunk, amikor láttalak, de az lezárult már. Alapjában véve 3 időnk van itt:
1. Amikor láttalak téged régen. Együtt voltunk, találkoztunk. De aztán:
2. Elváltunk, és már nem láttalak téged.
3. Most újra látlak. Ezzel a pillanattal lezárul a 2. időszak, és elkezdődik az 1. időszak, de immár a jelenben.
Régen NEM láttalak - létezik egy idő-intervallum, ami úgy telt el, hogy nem láttalak. Mondhatni, régóta nem láttalak, régen volt az az idő, amikor láttalak téged. A fenti csoportosításból ez a 2. időszakra vonatkozik.
Ebből adódóan a Régen NEM láttalak kifejezést preferálhatom csak, ha arra gondolok, hogy a nyelv minél egyszerűbben akarja kifejezni magát. Bár nyelvtani egységekből többet használ, mégis kevesebb időt ölel fel ez a szerkezet az újbóli összetalálkozásunkig.
mély
Azon gondolkodtam a minap, hogy a mély szónak több szinten értelmezhető ellentétpárja is akad. Az egyik a magas. Ugyebár valami mélyen van, akkor más magasan helyezkedne el. Mindazon által a két helyzet között félúton akad egy másik ellentéte is a mélynek, ami a sekély szóval illethető.
Őrült eszmefuttatás csak itt kezdődött el. Hiszen ezáltal a magas és a sekély szó egyazon intervallumban foglal helyet (mint a mély ellentéte), így továbbgördítve ezt a súlyos sziklát jöhetünk rá a következtetésre, miszerint ha tudásunk sekélyesnek bizonyulna, akkor az csak azt jelentheti, hogy mi magas szinten műveljük, tehát nincs félnivalónk.
Go figure!
Őrült eszmefuttatás csak itt kezdődött el. Hiszen ezáltal a magas és a sekély szó egyazon intervallumban foglal helyet (mint a mély ellentéte), így továbbgördítve ezt a súlyos sziklát jöhetünk rá a következtetésre, miszerint ha tudásunk sekélyesnek bizonyulna, akkor az csak azt jelentheti, hogy mi magas szinten műveljük, tehát nincs félnivalónk.
Go figure!
2008. január 11., péntek
2008. január 1., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
